Az exponáló memóriám pillanat képe:
Két még szép gyermekkorban lévő kislány ül egymás mellett. A baloldali barna "bili" frizkós hatalmas boci szemű, csodálkozó, szerető lányka, a jobboldali már most tekintélyesen ülő, magát kihúzó a korát csakugyan meghazudtoló komoly hölgy. Barátok. Láthatatlan szál köti őket szorosan össze. Ez a szál az elképesztő , őszinte szeretet. Egyetlen némelyest zavaró kép kettejük közt az az alá fölé rendeltség amiben mindketten jól érzik magukat. Boci szemű húz felé, rádől , elalszik. Biztonságban. Felkel, körbe tekint realizálja hol tartanak, mennyi van még hátra az utazásból. A kis hölgy szemébe néz, gyorsan észrevétlenül. Hátha elkap egy apró pillantást, mellyel jelezheti mi lakozik benne. Ezzel párhuzamosan a kis hölgy gyűjtöget. Vállát tartja büszkén, elszántan. Semmi nem tudná elmozdítani jelen helyzetéből. A szuggeráló pillantást jobbjáról nem veszi észre. látszólag nem tekinti fontos momentumnak az ébredést.
Az ember ha csak oda-oda téved a figyelme meghatódik s összerándul.
Mennyire meghatározó tud lenni egy kapcsolat. Mennyire az élet alap pillére. Már ilyen korban is. S mennyire eldől egy élet , egy sors amikor szocializálódni kezd egy kisember.
Még mindig játék világ, még mindig gondtalanság, de a legelső igazi próba tételek sokasága, megküzdeni a társaiddal, igyekezni nem kirekesztettként közlekedni egy kiránduláson. Sosem egyedül játszani. Barátokkal homokozni, levelet gyűjteni. Kivédeni , elkerülni a csúfolódásokat.
Megtanulni hol a helyünk. Kiharcolni hogy alárendelt legyél, vagy irányító.
Bociszemű kislány küzd s reménykedik nyújtja a kezét. Óvatosan lépked, igazi szívvel lélekkel élő szentimentális kincs.
A kis hölgy elvekkel rendelkező, törtető , erős, határozott, taposó személyiség. Akit a szél sosem fúj el.
Mégis így lesz a kettőből egy.
Egy csónakban az evező és az utas.
A két jellem idővel vagy nagyobb csónakot eszkábál, vagy külön vizen evez tovább. Ha elszántak és biztosak, kiforr a harmónia. A most még hatalmas univerzum és köztük. Elfogadják és megtanulják hogyan is kell, s kis szerencsével mindkét kis világ megérzi a másik feladatának fontosságát.
...Én csak remélni tudom , hogy így alakul.
S bízni abban hogy a kis hölgy megtartva elveit, észreveszi, valóban értékeli majd a mellette ülő különleges embert, s a kislány ráébred mennyire nagy ritkaság, és mekkora áldás egy olyan barát akinek a vállán elalhat még a tömegben is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése