mindennek van határa, hát ennek nincs

..és ez megnyugtató. Mi több felvidító, illetve nagyjából egy metrónyi ember közül kettő azaz kettő embernek igazán szép pillanat. A történet egy néniről és egy kislányról szól, még mielőtt azt hinnéd hogy ez a Piroska lesz, szólok aa!! Hogy is lenne az, ebben nincs farkas, és Én sem voltam pirosban, nem volt nálam se kalács se bor, ezt egy kicsit sajnálom, na de ne kanyarodjunk el vessük bele magunkat.
Az egész napos ülő munka után az ember lányának jól esik egy kicsit leülni a metrón:) úgyhogy így tettem én is hazafelé, s elbóbiskoltam. Csak úgy haladtak el a felszálló helyek abban a fekete lyukban, amikor is az egyik alagútbeli megállónál, nevezzük nevén a gyereket: Blaha Lujza:) annak is a terénél felszállt egy idős hölgy . Nekem reflex szerűen kinyílt a szemem, és kiegyenesedett a lábam felfelé, ezzel jelezvén azon szándékomat, hogy ülő hellyel kínálom; az Én ülő helyemmel, amit ő szívélyesen megköszönt, elfogadott és lecsücsent. Gondoltam ez- fényezés nélkül- szép gesztus, hisz őszinte kedvességgel bonyolítottuk le a helycserét, s ily módon csöppnyi mosollyal a lelkemben utaztam tovább, mondjuk inkább hogy utaztunk tovább a fekete lyukban. Az események innentől követik egymást, a fények elhaladtak szép sorban, ahogy a föld alatt annak illik, amíg egyszer csak fordulatot vettek az események; a néni felállt, és célirányosan megközelítette az ajtót, azt ahol én álltam, és mikor megállt a metró kiszállt. S ebben még nincsen semmi tetőpont, de abban már annál inkább, ahogy ezt a cselekvést véghez vitte. Sorrendben: előbb egy kedves mosoly felém, melyet viszonoztam, majd ajtó kinyílik, ő elindul, és karomat megsimít, olyan érzéssel mintha a világ összes háláját ebbe a simogatásba vetette volna... Elképesztő érzés volt. Mindaddig úgy gondoltam, amit Én tettem az volt kedves, abban volt benne minden őszinteség, de tévedtem, mert ezt a tettet, egy még balgább mozzanat űberelt.
...Ennyibe telik egy szép nap, egy jó érzés.
Kellemes utat kedves idős hölgy!

egy helyben vágtató faló

Most már biztosan állíthatom, hogy kedves drága testvérkém okozza a holnaputánt. Ahová ő megy , ott esik az eső, még a kánikulát is elűzi, tehát ő az ok:) Az okozat pedig ettől az időtől, vagy attól , hogy már negyedik hete ülök itt a főv. önk.ban s már nem bírom az ülést, tiszta nyomott vagyok. Megértettem az élő halott kifejezést. Hihetetlen. Olyan érzés mintha minden megállt volna, bár az idő ha azt vesszük valóban, mert már vagy egy órája néztem rá s még mindig csak 10 perc telt el. Nem is jó az, hogyha folyton az órát lesi az ember, mert attól nem jut előrébb. Ma tudatos voltam, mintha megéreztem volna, reggel nem vettem fel a karomra az idő mutatót.:)..na még ha felvettem volna, teljes káosz. Amúgy is, miért kell mindent időhöz kötni? Elvileg reggel 8-tól fél 5-ig van a munka idő. Minek? Most itt ülök 8 órát, mert ugye gyors fej számolás után annyi jön ki, és mégsem teszek le az asztalra semmi olyat, amitől tátva maradna a saját és az állam szája. Rendben még ez a hét és befejeztük, megkapjuk az érte járó milliókat, megköszönjük a részvételt és kisétálunk, át egy másik dolgozó helyre, majd szép lassan csak tovább haladok, s nem leszek nagyokat nyerítő faló:)
Tanulság: nem kell szimbiózisban élni az időjárással! Ja s ha már itt tartunk az idővel sem, csak ússzunk az árral. Most de lennék hippi:)..ÓHair...