Szó, szavak ambivalens fa***m. Olyan izé elképzelések vannak idebent, hogy úgy véghez viszem, annyira fejetlenül és nem engedek káromkodásul határozottan, hogy majd megijedek magamtól. Még az is lehet hogy mindvégig egy hatalmas nagy délibábot kergetek, és nem lesz belőle semmi, mert a rohadjak meg elszántság az szívből jövő, de az agyam ami felfogja ezt a világot, tudja nagyon jól, hogy a lehetetlen nem véletlenül egy létező szó, és ezért szívás a józan ész, mert ilyenekre hívja fel a figyelmet. Mindenesetre elértem már amit egyszer elszalasztottam, nem is egyszer, bár igaz fog összeszorítva, hát legyen úgy. Fogam van még elég, azon nem múlik. Szabad megjegyezni akkor legvégén, hogy azok a szavak, amik így felspanoltak -na de menő- azokat fogom még hallani, sőt azok most rajtként állnak a füzet elején, mint egy jelezve a lehetőséget. És azt, hogy akkor is és határozottan igen bmeg meg lesz ez. Hisz ha már csak három dolgot kívánhatnék aranyhalas játékot játszanék, akkor is benne lenne ez a vágyam a háromba, sőt két éve is menne volt, és jövőre is benne lesz, és úgy a mindig, csak ne csesszük el! De tudod mit? Nem fogjuk , és kész!
Azért annyit megtehetnél hogy legalább szorítasz értem, és a kívánságomért, és a halamért, és a rohadt elszántságomért, ennyit igazán.
Nagyon köszentyű!
