A hippire. Az artistára. A követőire.

És akkor egyet sóhajból.
Pont úgy kergeti kutya a farkát, mint 'ember' az egyediséget. Annyi értelemmel s végeredménnyel. Csak megharapja egyszer a saját testrészét. Ha pedig ez megtörténik, gyorsan uzsgyi az állatorvos. Persze ettől még más nem tanul, legjobb esetben is csak 1 élőlény vonja le azt amit le kell. Ezt a párhuzamot követve lassan nem látunk mást pici Földünkön csak tölcsérrel a nyakukon szaladgáló lényeket.
Mintha egyébként máshogy nem venném észre az evidenciát. A valódi (lehet így fogalmazni) egyéniség, és az ő nyomában osonó görcsösség között. Látni is borzasztó, belegondolni meg egyenesen fárasztó, hogy mi játszódik le ilyenkor haladó és követő között.
Kedves Görcs? Téged nem zavar hogy egy hátat látsz magad előtt az üres út helyett? Le se esik mekkora látókörből maradsz igy ki?
Mi van ezzel a szabadság izével?  Nem egy túlértékelt szó ez. Hidd már el. Picit se vonz?
Tudod zsigerből, érzésre, őszintén, önmagad.
Külön testet kapott mindenki. Külön vérárammal, végtagokkal,aggyal, lélekkel.
Nem véletlenül!

..Bárcsak eljutna ez hozzád...s megragadna...
Változna...legalább benned...

...Bárcsak tudnád hogy rád gondolok...

nincsen utas a taxiban, (vagy csak alszik?)

Ami a ragadózónak a zsákmány hiánya, az mondjuk a festőnek az alkotói válság. Az építésznek tervezési képtelenség.
Milan Kunderának pedig 'csak' a lét elviselhetetlen könnyűsége. (!)
Na és Nekem? Vagy talán Neked?

Átszaladva szemmel az oldalon, ezen AZ oldalon mondhatom a vastag betűs szössz (most) a profil, a többi pedig a tudat változás. Idomulás a történésekhez testben és lélekben egyaránt.
Akkor most van a tudathasadás. A mély lélegzetvételek sokasága, az érthetetlen arcmimikák tömkelege.

Tisz iz dö üresjárat.

Drága húsevő emlősünk elpusztul táplálék hiányában. ( egy ideig vegetál)
Piktorunk bolonddá válik, ha nem vetíti lelkét képekben/színekben a világ felé. (csak vegetál)
Tervrajz nélkül építész nem építhet. (addig vegetál)
Kundera pedig még mindig 'CSAK' szenved az elviselhetetlenségtől. DE!! távolról sem vegetál.
Na és Én? Vagy talán Te?

Vegetálsz?
Ó anyám vegetálok?

Hát nem.
Mélabú a köbön.
Büszkeség és melankólia.

Ettől még ember vagyok. Érző és cselekvő. Most ilyetén érzéseket élő.
Hogy mitől, miért, hogyan? hmmmm....mit'tom Én. Idővel úgyis rájövök.
Mert Én rájövök!

..Lehet már megint ez a fránya fizikai tér....A társadalom meg ami vele jár. Sőt mi több, az ÉLET meg ami vele jár. S az  agy ami nem jár.
Most bár ne járna.

(Konfrontálódhatsz, barátom, hisz a helyedben Én is ezt tenném. Sőt teszem is.
De ne a tett okán, esetleg az érzés nem tetszése miatt.)