2010. aug. 16.

na?

Jöhetnek az ötletek hogyan is kell például több dolgot egy időben véghez vinni, valamint hogyan is kell normálisan élni. Tippeket kérek ahhoz az iszonyat nehéz nyelv tanuláshoz ( nem szégyen na, de nem megy basszus) szóval tessék elárulni hogy kell nem öt perc után a sarokba dobni a cuccot idegbetegen. Hogyan kell keveset de annál tartalmasabbat aludni. Rövid idő alatt profin munkát végezni, kevés hibával, hogyan kell szakdolgozatot írni, milyen időbeosztás szerint kéne a környezetemben levőkre elegendő időt szánni, e közben hogyan tudsz új kapcsolatokat építeni. Milyen időbeosztásban mikor és mit és meddig mozogjak, ehhez mérten mit mikor mennyit egyek igyak üljek stb. Ezeket mind most én nem tudom, és azt sem tudom, hogyan kell rájönni arra hogy miket érzel, és azt sem hogy hogyan kell közölni, ja és mit csináljak ahhoz hogy ne mások elvei szerint éljek, hanem a magam bigyóit kövessem, és és és meg fogok fulladni annyi a bizonytalanság. Jaj jaj jaj ez az élet. Csak minden sikerüljön, na azt hogy kell?
..Ennek a lánynak nem jó semmi sem sosem. Ez a lány nem érez sosem elégedettséget sosem. Ez a lány azt hiszi hogy amit csinál az nem jó sosem. Ez a lány azt hiszi hogy.....áá miket hisz.

2010. aug. 10.

csúnya lesz

bassza meg az a rohadt k*rva elmúlás. és az én cseszett érzéseim is. és ezek a szaros felesleges könnycseppek is. és a te semmirekellő nyomorék érzéseid is menjenek a fenébe. és minden ami elcseszi ezt az egészet. és mindenki más is. és egyáltalán ne menjen a picsába már a remény. ami egy kib*szott délibáb. hogy szakadna szét. és valaki vágna már fejbe hogy nem vagyok normális. és valaki téged is verne már hátba hogy te sem vagy normális. és az elcseszett szótlanság meg gusztustalan elfordulás az is menjen a jó büdös fenébe már. és ez a szűnni nem akaró hiányérzet az ő kibírhatatlan valójában. és verjem a fejemet a falba bassza meg.

2010. aug. 8.

minusz egy

Egészségesen fontosabb vagyok magamnak jelen pillanatban mint bárki más. Nem sokszor fordul elő ilyesmi, de ma végre. Szeretném azt a boldogságnak nevezett állapotot. Jól látszik talán mégis szeretem magam. Függetlenedj és kapcsolódj. Kiszámoltam. Először vagyok jóba magammal, aztán jóba vagyok másokkal, és utána velem is jóba lesznek. Vagy ilyesmi. Az első az tuti.
És ezért elnézést kérek ha bárkinek rosszat okoznék. Ha felnőttél meg fogod érteni.
Nem vagyok én olyan szívtelen hidd el. Csak fontos nekem a fontosság.
De engesztelésképp vehetek egy pár puszi automatát.
ÉN ÁLMODTAM NEM RÉG, ÉS AZT KÉREM. ÁLMODTAM A NAPOKBAN MÉG MÁST IS ÉS AZT IS KÉRNÉM.