tükör a tükörben

Előre nem számolt segítség. Egy kategória. Véletlenek már pedig vannak.
Kiszámított fejben legyártott számító cselekvés. Adjon Isten fogadj Isten . Már csak fogadni kell. Megbocsájtható reakció. Kategória kettő.
Kérsz és megadatik. Önzetlen jó cselekedetek léteznek. Kis hányadban.Hármas számú.
Meg fogják a kezed. Csiszolnak rajtad. Van ok? Van számítás? Van türelmetlen fogadás? Nincs. Ezek a szeretet tökéletes példái. Páratlan. Kategóriába nem illő.

A sokszor emlegetett szimbiózisra, a jó jobbat szül elvre, ha Te a kisujjadat nyújtod Én a karomat adom képre ;emelem poharam! És persze kalapom.
igen
igen
igen
IGEN

Csatlós ihlette! Szép tőle.
( immár sokadjára)

kerge

Kedves Tiszteletre méltó felebarátaim, felnőtt emberek akik szoríjjátok a hurkot a nyakam körül,  hatalmas lábú élet aki kiteszi eléb a lábát és mindenki aki...
Azt nem is mesélem hogy mi vár rám, pláne azt ami egyáltalán nem is. A jelen helyzet meg nagyon érdekes komikus agresszív bármi más.
A hét 'jó' volt. Én kedden kezdem és csütörtökön zárom. A kihagyott pár nap az nem hét, az lebegő idő ami hasznosan telő. Bár nem igaz, de kit érdekel hogy hazudok. Zavar van. És?
Lényeg:
Gólyafos vagyok a levegőben. Halmaz állapotot tekintve, irányt és célt figyelve is.
 Ezek a betűk is ide most mi a fenének kerülnek?! Ahelyett hogy mérnöki tervet írnék. Vagy hát elkezdeném.
...Nem pipáljuk ki a szenvedő géneket. Mert nem.
Asszem kelekótya kis kakas vagyok. Azt se tudta mi van, mikor kijött a tojásból. Kutyát játszott. Kinevették. Macskát játszott. Elüldözték. Lóként lenézték. Kacsaként kirekesztették.Elveszett. Aztán egyszer csak ráérzett. Jött az a nevezetes napfelkelte és bimm. El kezdett kukorékolni. Nem mutatta neki senki. Csak megérezte.
Hátha nekem is jön az a napfelkelte. Csak ki kell várni.
Illetve azt az időt amíg a jelet megtalálom ki kell bekkeltni.
Hisz ezt már Márai bácsi is megmondta hogy ami elkezdődött annak vége is lesz, ha egyszer betelt az ideje, hát akkor éppen vége lesz. A feladat mindössze annyi, hogy túl kell élni. És ez a mindössze nem olyan emberfeletti mint képzelte az ember.
Hát igaz is.
A saját pályám körüli keringést majd le állítom. Beleugrom magába a pályába.
Keresem a módját és a miértjét.
Ja meg a hurkot leveszem, azért az úgy mégis csak kényelmetlen. Meg átugrom a lábakon.
Meg százas mosollyal virítok.
Me' megéri!!

...Na nézd már, megint milyen optimista vég lett ebből. Pedig de nem így indult.
 Mondom hogy zavar van.
S mondom hogy zavar.