Újra és újra elkövetem, amit minden éjjel lefekvés elött megfogadok hogy többé nem teszem. Mellőzöm az online kapcsolat tartást, mert az őrületbe kerget, mellőzöm a csak lelkemben élő kapcsolatot, amire már egy lego kockát tenni sem lehet. Még sem engedem szó szerint vágyom, várom. Elfogadom azt az alapszemélyiséget, amire folyton építek. Tehát elképzelt változással az eszemben a szívemben zárok 24 órás korszakot.
Aztán a rohadt reggel ráébreszt, hogy amit előtte fixen elterveztem, azt úgyse viszem végig. Reggel ismét első gondolatok egyike a már múltnak nevezett nem egy emberke. Fellépés messengerre amitől még inkább magányosságot érez a társadalom minden egyes emberkéje. Pár óra múlva pedig, ismét hagyom hogy azt és úgy vegyenek el belőlem amit csak lehet. S én csendben tűrök. Előveszem empátiámat. Ja és a tisztelet tudásomat. Mert ugye fontos hogy a másiknak mindig jó legyen. Ezt a másik is így gondolja. Ezért is hagyja, vagy éppen ezért is veszi. Mindent amit lehet s mindent amit ér. Aztán szép lassan besötétedik. Este megint megtelek. Mert a k***a sok segítség nyújtás közben megint háttérbe szorultam. Megint háttérbe szorítottam magam.
Talán ezért sem találom a helyem. Vagy talán ezért is van a céltalanság. A hülyeség miatt. Amiatt mert támasztottam, vagy mert vártam hogy saját magamat támasszam. Aztán nem sikerült egyik sem.
Rendben van drága fele barátaim. Tudjuk én milyen vagyok. Tudjuk hogy én ott vagyok. Szó nélkül ott termek. Kérdezek. Megfelelek. Aki közel van mindenkinek. Egyet kivéve. Magamnak nem. Ó s persze az ilyenkor felelősséget levevő mondat részedről: 'hát én nem kértem'. Na neee.....
Akkor minden rendben van. Akkor most csak én kérek. Úgy is csak ezzel érek bármit is.
Tudod, kedves Judit hogy milyen kapcsolatok kellenek. Hogy mik nem veszik el idődet. Akkor?
Ő elmondom kösz, hogy kérdezed. Nem, az online-t valóban nem-igen szeretem, szemtől szembe azt igen, azt kedvelem. És igen valóban feszít nem egy igazságtalanság ami engem ér. Nem egy hülyeség amit magamnak okoztam.
De attól én még jelen pillanatban nem ilyen lovat akartam.
Hagyjál azzal hogy akkor változtassak, hagyjál azzal ha megbántottalak. Most az önzetlenségem elszaladt a bozótba, a kedvességem meg elfogyott. Nem okos sem vagyok. S nem jó ember sem vagyok.
Dühös. Igen. Kimért. Igen. Szemét. Lehet. Magányos. Inkább. Nem egyedül. Tudom. Leszarom. Fizikailag látom.
Na most az van: ha éppen magadra vennéd amit itt látsz, valamit nem jól csinálsz. Ha azt érzed, én nem csinálok valamit jól , szóljál, majd máskor, most az önző énem durciba. Nem figyel a lelkedre oda.
Oké hogy azt kapod amit adsz. Most megfordítom s azt adom amit kapok.
Jó? Tetszik?
Akkor most Te változtass. Ha akarsz. Hidegen hagy.
Én addig élőt keresek. Máshol vagyok ha kellek.
S leírom hogy ne hazudtoljam meg magam: Online kapcsolatokat felfüggesztek, múlt árnyait kirekesztek.
Jövőre s önző jómagamra figyelek.
Jó szórakozást. Jó bűntudatot. Jó sértődést.
