a legnemesebb szándékkal

Bármire képesek vagyunk hogy szeressenek minket. Egy ölelésért, egy csókért, egy régen várt szóért a fél karunkat odaadnánk.
Trásas lényként akármivel megküzdünk. Ha kell önmagunkkal is, hogy legyőzzük az agyat a szívért cserébe. Pár pillanat amire mindet felteszünk. Csak ez éltet. Csak ez hajt. Háttérbe szorítjuk az önbecsülést, a józan észt. Nem tanulunk a hibákból, nem olvasunk a jelekből. Mert belehalhatunk.
Ha olyan kör közepén állunk, ahol a körbevevők száma elenyésző kisebb az átmérő, megfulladunk, ezért tágítunk, odavonzuk, azt akit a valós énünk a hátunk közepére se kíván. Csak sűrítünk. Észre sem vesszük hogy ezalatt kizárjuk azt aki őszíntén és tisztán közeledne. Mert már rég elvakultunk.
Félünk. Rettegünk. Szorítunk. Sokszor pofára esünk. Felállunk. Leporolunk. Tovább nyelünk.
Hol a határ????
Meddig élünk vegetálva? Meddig ámítjuk a világot? S meddig csapjuk be önmagunkat?
Meddig mondod: hogy Te csak szeretni akarsz?!

Ha jönne a régen várt, azt észre vennéd?

Szerinted innen valóban elérnéd?

stop szünet forog

Elsajátítom a telepátiát. Eldöntöttem, én nem agy kontrollozok, vagy lehet majd meglátom, de előbb TELEpátia AUTOdidakta.
A lustaság miatt. Fizika miatt.
Nézem meredten a villogó kurzort, s gondolatban beterítem a képernyőt betűkkel gondolatokkal.
De ujjamból nem jön ki. Lezsibbadt. Hanggal akadozik.
Hú mennyi mindenről maradsz most így le.....úgyhogy rád is gondolok mikor elhatározom, elsajátítom.
Szerbusz hello!

a holnap tegnapja

Ma irigy vagyok.
Mindenre ami szebben mozog. Mindenre ami szebben néz.(ki). Mindenkire aki alkot, mindenkire aki nem.  Arra aki szeret, arra aki keres, arra akit keresnek. Bárkire aki lát. Bárkire aki vak. Valakire aki a tömegben van. Akárkire aki magányban van. Akinek csörög a telefonja, akinek nincs mobilja. Aki éhes, aki jól lakott.
Tegnap őszinte voltam.

nyam de jó illata van ennek az íznek

Az intimitás, négy szótagú szó, jelentése: itt a szívem és a lelkem csinálj belőlük hamburgert. És jó étvágyat.
Vágyunk is rá, de félünk is tőle, nehéz hozzá szokni, de még nehezebb hanyagolni.
A megszokás meg amúgy is kemény dió, választhatod az uralkodást, abba meg lehet belegebedsz. Mind ezek mellett beengedem, mert anélkül nem tudok élni, érzések kellenek, nem pedig csak egy üres váza.
Bár jól mutat így is, de ha virág is van benne, fú, megnyalod mind a tíz ujjad.
Aztán lehet elkap az allergia, elszárad a növény, kidobod a kukába.
Nem bagatelizálom el a vázámat és a virágomat, mert sokszor tettem a könyv lapjai közé száradni szép szirmokat. Meg is lett az eredménye. Színtelen vagy éppen fakó, szagtalan törékeny néhai emléke a valaha pompázó virágnak.
Talán ezt jelenti a fölösleges ragaszkodás. Az érthetetlen cselekedetek sorozatát. És itt hányod ki a hamburgert. Nesze neked intimitás. Amiben eddig keringtél, az felülemelkedik s a fejedre pottyan.
Említsük azért meg a pozitív példát, amikor az intimitás egyenesen mámorossá válik közted s közte. Történetesen a bizalommal élés. Az szép példa. Az őszinte szeretet az meg egyszerűen tökély metafora.
Na és az az intimitás ami közted és közted van, az leírhatatlan, az az igazi.
De megenni saját magad, nem túl groteszk?
Gyorsan futás ki a rétre.
Nekem friss levegő kell.
Neked friss legelő kell.
Megoldva, útközben meg elmajszolunk egy hamburgert.

Az erő ide nem elég.
Ide az erőnek az erejét kell, hogy most megkeresd! 

nagyon erős

Újra és újra elkövetem, amit minden éjjel lefekvés elött megfogadok hogy többé nem teszem. Mellőzöm az online kapcsolat tartást, mert az őrületbe kerget, mellőzöm a csak lelkemben élő kapcsolatot, amire már egy lego kockát tenni sem lehet. Még sem engedem szó szerint vágyom, várom. Elfogadom azt az alapszemélyiséget, amire folyton építek. Tehát elképzelt változással az eszemben a szívemben zárok 24 órás korszakot.
Aztán a rohadt reggel ráébreszt, hogy amit előtte fixen elterveztem, azt úgyse viszem végig. Reggel ismét első gondolatok egyike a már múltnak nevezett nem egy emberke. Fellépés messengerre amitől még inkább magányosságot érez a társadalom minden egyes emberkéje. Pár óra múlva pedig, ismét hagyom hogy azt és úgy vegyenek el belőlem amit csak lehet. S én csendben tűrök. Előveszem empátiámat. Ja és a tisztelet tudásomat. Mert ugye fontos hogy a másiknak mindig jó legyen. Ezt a másik is így gondolja. Ezért is hagyja, vagy éppen ezért is veszi. Mindent amit lehet s mindent amit ér. Aztán szép lassan besötétedik. Este megint megtelek. Mert a k***a sok segítség nyújtás közben megint háttérbe szorultam. Megint háttérbe szorítottam magam.
Talán ezért sem találom a helyem. Vagy talán ezért is van a céltalanság. A hülyeség miatt. Amiatt mert támasztottam, vagy mert vártam hogy saját magamat támasszam. Aztán nem sikerült egyik sem.
Rendben van drága fele barátaim. Tudjuk én milyen vagyok. Tudjuk hogy én ott vagyok. Szó nélkül ott termek. Kérdezek. Megfelelek. Aki közel van mindenkinek. Egyet kivéve. Magamnak nem. Ó s persze az ilyenkor felelősséget levevő mondat részedről:  'hát én nem kértem'. Na neee.....
Akkor minden rendben van. Akkor most csak  én kérek. Úgy is csak ezzel érek bármit is.
Tudod, kedves Judit hogy milyen kapcsolatok kellenek. Hogy mik nem veszik el idődet. Akkor?
Ő elmondom kösz, hogy kérdezed. Nem, az online-t valóban nem-igen szeretem, szemtől szembe azt igen, azt kedvelem. És igen valóban feszít nem egy igazságtalanság ami engem ér. Nem egy hülyeség amit magamnak okoztam.
De attól én még jelen pillanatban nem ilyen lovat akartam.
Hagyjál azzal hogy akkor változtassak, hagyjál azzal ha megbántottalak. Most az önzetlenségem elszaladt a bozótba, a kedvességem meg elfogyott. Nem okos sem vagyok. S nem jó ember sem vagyok.
Dühös. Igen. Kimért. Igen. Szemét. Lehet. Magányos. Inkább. Nem egyedül. Tudom. Leszarom. Fizikailag látom.
Na most az van: ha éppen magadra vennéd amit itt látsz, valamit nem jól csinálsz. Ha azt érzed, én nem csinálok valamit jól , szóljál, majd máskor, most az önző énem durciba. Nem figyel a lelkedre oda.
Oké hogy azt kapod amit adsz. Most megfordítom s azt adom amit kapok.
Jó? Tetszik?
Akkor most Te változtass. Ha akarsz. Hidegen hagy.
Én addig élőt keresek. Máshol vagyok ha kellek.
S leírom hogy ne hazudtoljam meg magam: Online kapcsolatokat felfüggesztek, múlt árnyait kirekesztek.
Jövőre s önző jómagamra figyelek.
Jó szórakozást. Jó bűntudatot. Jó sértődést.

hallod a ritmust? mer' én nem.

A vég közeledtével keresed, elcseszed ha ma teszed.
Bárcsak lenne bennem annyi sötétség, hogy eltakarnám életem értelmét, saját magam tétlenségét;
Hogy semmit nem ér a napom ha elpazarlom, vagy ha megalkotom ,de nem szívvel lélekkel akarom.
Semmit nem ér a holnapom, ha a tegnapomra már nincs alkalom.

Melyiktől vagyok én most szomorú?
A vég apró kezdetétől, vagy a kezdet hirtelen végétől?
Az önkifejezéstől. Az értelmetlen léttől.

Most akkor ha körbenézek megint mit látok?
Azt hogy a hitem megingott.
Gyávaságból kérek, kényelemből akarok.
Orrom előtt a mézesmadzagot.
Erre akarok? 
Ja! akkor megint változtatok. Állandóan csak azt tudok.
Nem kiállok, maradok. Fixen tapogatózok.
Szarba nyúlok. Kezet mosok.
Körbe járok. Életet imitálok.

Hát jó éjszakát kívánok! Én most félelemből elsunnyogok.
Ezután talán pozitívan dalolok.

A távolság íze

A nap végére a sajtos meg az almatorta mindig csontra elfogy. A barackos és a csokihabos úgy kb. félig. Míg az áfonyatorta gyakorlatilag érintetlenül megmarad.
Miért mi a baja az áfonyásnak?
Annak semmi baja. Csak az emberek mást választanak. Nem az áfonyatorta rossz, csak nem kell senkinek.
Hm.

Van amivel még nekem is meg kell birkóznom. Az ízlésekkel s a velük járó pofonokkal.
Realizálni hogy van akinek áfonyatorta vagyok.
S azt is hogy nem az én hibám. Vagy igen.
Észrevenni  hogy voltam már barackos.
Amiért én tettem. Vagy nem.
S reménykedni hogy lehetek almatorta.
Ha minden összejön. Vagy igen. Vagy nem.

kiwi

Az álomvilággal az az egyetlen baj, hogy arra ösztökél legyen csukva a szemed. Na azzal meg az a bibi, hogy úgy nem lehet közlekedni, mert neki mész minden szir szarnak. Lemaradsz mindenről. Akkor nyilván az a megoldás, hogy kinyitod a szemed. Ott meg az van, hogy neked mennek a csukott szeműek. S meglátod merre  kóricáltál, míg aludtál. Sehogy sem jó.
Mindennek meg van a maga helye s ideje. Ez a kedvvel élőknek nem igazán ízletes mondat. Nekem is keserű.
Na megízesítjük.
Úgy még nem volt, hogy ne legyen sehogy. Sutba a csukott szeműekkel. Kukába az eddigi kóricálásokkal. Majd én kinyitom, becsukom ahogy akarom.
Az elképzelés megvalósul.
Mázlimra önfejűség. Fantasztikus intuitív alkati megoldás.
Nincs késő és nincs korán. Amit elvesztegettem azt megvesztegetem.
Na valóban élet artista. Nagyon mozog a kötél. Mekkorákat bukfencezek a szakadék szélén. Mégis mindig átérek. Miért vagyok annyira biztos ebben?
Mert egyszer már eljátszottam. Álomvilágban. Most eljátszom a valóságban.
Figyelem! Nincs de.
Figyeled, hogy nincs?

Köszi .S ! :)

anyu érted már?

Egyszer kiskoromban kirándulás alatt elvesztünk tesómmal. A János hegyi kilátó volt a cél, ahová két úton lehet eljutni. Az egyik egy hangulatos kis ösvény, a másik meg a szuperül lebetonozott, asszem' autók által is használt 'fő' út. Na hát kitalálható, hogy Én melyik úton is akartam elindulni testvéremmel együtt. Sajnos anyu más véleményen volt. Mindenki makacsul ragaszkodott az elképzeléséhez, aminek következménye az lett, hogy Ő balra, Mi jobbra indultunk el. Elszántan tettük meg azt az ösvényt, mégis határozatlanul. Aztán mikor felértünk anyut sehol sem találtuk. Kétségbeestem. Nem volt bennem türelem, nem volt győzelem csak a nagy nagy bizonytalanság. S a hiány. Eszünkbe sem jutott , hogy anyu azért nincs még ott, mert az Ő általa választott út hosszabb, mint a Mi kis kaland túránk. Félelemtől vezérelve elindultunk vissza, oda ahonnan indultunk, hátha összetalálkozunk. De leérve ismét semmi. Akkor már valóban elveszve éreztem magam, S hibásnak, miért nem tudtunk kompromisszumot kötni. Újra neki, ezúttal a 'fő' úton. Fogalmam sincs mennyi idő telt el ezalatt, arra  viszont emlékszem, hogy  egyszer csak szembe mentünk egymással. Anyun is a félelem látszott, s a nagy megkönnyebbülés mikor ránk talált. Később elmesélte, hogy Ő is ugyanazt a teóriát követte mint Mi.S lelkünkre kötötte, hogy soha többet nem teszünk ilyet. Talán arra gondolt, soha többé nem megyünk külön úton. Talán arra hogy soha többé nem ingunk meg a választásainkat követően. Bármelyik is , ne gondold hogy pár évre rá nem kerültem hasonló kalamajkába. Hogy nem követtem el újra ezt a 'hibát'' s nem indultam el az általam választott úton. Persze más volt a díszlet, mások voltak a körülmények de a történet ugyanaz. Egyetlen különbséggel, hogy tartottam magam a döntésemhez. Amikor célba értem, nem fordultam vissza. Nem estem kétségbe, nem foglalkoztam megbánással. S nem számoltam a -mi van ha? -  elvvel. Szerencsére a hegy végül megtalálta Mohamedet. S szerencsére nem lett belőle leszidás, csak megnyugvás, s a feleszmélés , hogy van aki tényleg tanul a hibájából.
Nehéz lehetett akkor anyunak, valóban egy egész kerületet át kellett fésülnie hogy rám találjon, de az Ő szemével nem látom ezt a storyt csak az enyémmel. Nekem is tapasztalat és neki is.
 Most már világosan látom, hogy ha kell elindulok kétszer ugyanazon az úton, megteszem azokat a lépéseket amiket egyszer már eljátszottam, de a végeredmény garantáltan más lesz.
Nem tudsz elveszni, csak akkor , ha valóban képtelen vagy kitartani magad mellett. S nem számít ki hisz elveszettnek, akkor amikor Te tudod hol is vagy valójában.

.....durva papírra nyomott prózai mű....

Ezekiel 25:17  

Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága.

Áldott legyen az, ki az irgalmasság és jóakarat nevében átvezeti a gyöngéket a sötétség völgyén, mert Ő valóban testvérének örizője és az elveszett gyermekek meglelője.
Én pedig lesújtok majd Te reád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal és amazokra is akik Testvéreim ármányos elpusztítására törnek!
És majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok!

Ámen néked ponyva regény.
Szaladok hamburgert enni s bibliát olvasni:)

természetesen

Önzetlen jó cselekedet már pedig nem létezik. Vagy mégis.
Alapvetően félbe lehet vágni, hajrá itt a balta tessék. Ketté is estem.
Egyik részem segít, azért mert támaszt akar nyújtani. Ledobom a kötelet ha kútban vagy, nem ugrom le hozzád , azt elfelejtheted, de minden tőlem telhetőt megteszek ha engeded hogy kihúzzalak onnan. Megfogom a kezed ha csúszik a jég. Nem mászom rá a fagyott vízre, nem kell együtt eltanyálnunk, de ha kell öngyújtóval melegítem fel hogy biztos talajt érj. Egyszóval bármit. Bármit Neked! Mert barát vagy! Mert jót akarok, mert boldogságot akarok Neked! Mert neked az jár! Vagy egyszerűen csak egy változást akaró ember vagy, aki jót kíván, s nálam van egy kanálnyi akkor adok. Sőt a kanalat is. Önzetlenül.
Annyira szép is ez, hogy most azt mondod JÓ EMBER vagyok.
De hoppá van egy másik rész.
Aki bármit megtesz, azért mert kérsz rá világ, de önzőségből teszem. Mert ebből tanulok. Leszűröm, hogy mit tettem, mit tudtam megtenni. Azért cselekszem, hogy utána Te is cselekedj értem, kedves! Átsegítelek az úttesten, ha Te közben megállítod a forgalmat. Kimentelek a tóból, ha cserébe megszárítod a ruháimat. Felépítem a sátrad, ha cserébe alhatok benne. Azért mert fontos vagyok magamnak. Mert a lehető legjobbat szeretném, mert tudom amit kívánok azt megérdemlem.
Mennyire önző is ez, annyira hogy most azt mondod EMBER vagyok.
...Azt mondasz amit akarsz. Annak látsz aminek akarsz. Egyetlen fontos dolog hogy tudd a balta melyik oldalán állsz. Halkan megsúgom ha kérdezed. De ha kérdezed, félve tedd.

Mire respektáltam? A mára.
Bevezettem a nagy hálát.
Hogy azt mondhassam LÉTEZIK.
Itt mozog...figyelj csak....a JÓ az orrod előtt!

Forma van. Nincs tartalom?!

Manapság már nem is csodálkozom azon hogy mindenki 'stílusos'. Olyan időket élünk, ahol a cipő, a nadrág a felső ruházat a mérvadó. A haj a smink, az ékszerek. A külcsíny. Szó se róla szemnek jól eső. Valóban jó látni igényes, pöpec, tip-top emberkéket szaladgálni erre-arra. Látszik a gondos megformálás. Az idő amit arra szánt reggel kicsi szentem, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából. Nem perceket, órákat töltött szekrény előtt hogy kiválassza az aznapi időjárásnak, kornak, hangulatnak megfelelő anyaghalmazt. S ugyanennyi időt a fürdőszobában, tükör előtt. Finomított, igazított, alkotott. Tisztaság fél egészség. Ruhát magára. Ó hajjal szöszmötölés. A festés; szempilla, szemhéj, alapozó, a szájfény a maszk gyártása kreatívan , hogy kitűnő legyen, hogy Ő KItűnő legyen. Aztán mikor elkészült, minden a helyén, gyorsan lakkot az egészre tetőtől talpig hogy egész nap olyan fess legyen mint kora reggel. Még táska magára a divatos újság, a könyvtáros ajánlata által olvasott könyv, vagy a gyors éttermekből jól ismert kávé útközben s bele a mókuskerékbe.
Tudom hogy megy ez, nekem is vannak hasonló kliséim. Fontos a kényelem. Szeretem én is jól érezni magam a bőrömben. Szeretem a szépen megmunkált látványt. Az igényességet. Az összhangot. Mindemellett, én szeretek még valamit, amit nem lehet márkákkal hangsúlyozni, vagy kenceficékkel eltakarni, csak rettentő nagy odafigyeléssel kezelni. Napról napra, óráról órára.
Ezt a 'valamit 'belbecsnek hívják.

...Erre mennyi időt szánsz?

jobb comb

Ha negyed ötkor nem alszol, az nem véletlen. De legalább már nem kell pisilni nem vagyok szomjas s kész az angolom is, ami úgy tűnik hajnalban vág.
Na és mi még? Kitekintés. Netvizit. Upload film.  Érdekesség. Kis világ. Minden összeér.
Ilyenkor lehet. Ilyenkor lehetek.
Szori hajt az ásítás. Ahoj!

A nagyúr

Van valami ami hajtja az embereket. Azért kelnek fel ha kell hajnalok hajnalán, érnek haza késő este, áldozzák érte a szabadidejüket. Ez alapján választanak MINDENT. Ennek hiányában halnak éhen, élnek nagyképűen, tipornak el bárkit és bármit, idomulnak száz százalékig.
Nekem más kapcsolatom van vele. Én megrándítom a vállam ha hallok róla. Nem tud izgatni. Mert megéltem mind kettőt, azt hogy a társam volt s azt hogy a hiánya a szakadék szélére sodort. Ez utóbbit többször. Tudom hogy szükségem van rá, tudom hogy anélkül nem tudok boldogulni, de van egy határ. Egy egészséges vonal, amit úgy érzem sikeresen tudok tartani.
Most mégis kiborított. Dühöt s elkeseredést váltott ki belőlem. És rettentő nagy feszültséget.
Nem úgy mint kiskoromban. Nem igazságtalanságot érzek a helyemet illetően. Most nem. Ez más.
Úgy gondolom az az egészséges egyensúly, ha minden kölcsönösen előnyös cserében realizálódik. Ez egy szép közgazdasági mondat ám, de igaz. Illetve csak annak kéne lennie. S minden bizonnyal az is lenne, hogyha nem néznének idiótának, akit át lehet verni. Most tényleg. Miért kell nekem ezt átélni?
A tisztelet hiánya miatt. Embertelenség miatt.
Nem fogok visszavágni nem kell félni, hogy én is embertelen leszek, kapzsi, tiszteletlen. Nem fogok kihasználni senkit ezentúl sem. S tudom ebben a helyzetben nem kérhetek kölcsönösséget, mert nem olyan társadalomban élünk.. És abban is biztos vagyok hogy ez a felfogásom még megkeseríti az életemet ha nem leszek résen. De van egy mondat ami nem megy ki a fejemből. Amit még a szakadék szélén is hangoztattam a leggroteszkebb pillanatban is:
Hogy a pénz nem boldogít! ( De elszomorítani azért tud :) )

Te adsz tüzet a sárkánynak, haver?

Tegnap este egy beszélgetés:  
  Na jó nem tudom mi van, de teljesen feszült vagyok, saját magamat zavarom lassan a dolgaimmal. Kedves barátom erre csak annyit mondott:Ez fura. De szedd rendbe magad, s a körülötted lévő világot, zuhany, friss levegő, zene aztán a kötelesség.
Megfogadtam a tanácsát, szépen elkövettem mindent amit lehetett s utána valóban ment a kötelesség teljesítése. Ideig óráig. Most megint visszazuhantam a gerjesztett állapotba. Valóban ez olyan hogy Te csak vagy s pusztán már attól a hajadat téped, hogy ott van a fejed tetején....
Azt hiszem a tudatalattim zaklatja az énemet. Jogosan, szó se róla, de nem tetszik. Pálcát akar törni felettem. Nem kéne. Neki magyarázkodom. Neki találom ki a kifogásokat, hogy miért csinálom szarul amit nem is csinálok. Ő meg hagyja, s hülyének néz. Én meg tudom hogy hülyének néz, s ettől zavarba ejtem magam.
Értelmetlen amit mi művelünk itt ketten. Úgyhogy most az lesz, hogy Te szépen hagyjál békén, Én meg kitalálom hogy mi legyen, ismét rendet teszek a világomban, de most nagytakarítás lesz, és hideg zuhany s miegymás, aztán majd utána értekezünk. Neked addig off. Csak picit, csak szuszanásnyit, ennyit igazán megtehetsz, hogy hátradölsz s néző leszel.

Hát azért mégis csak....Én vagyok a fontos. Ha akarod cserélhetünk, de akkor ám minden a Tied, a fizikai világ is. Ezt akarod? Na látod.
Akkor meg maradjon a suszter a kaptafánál.

az élet sója vagy az élet show-ja?!

El is mesélem mit jelent számomra a semmi....Hogy lásd hogyan is van a rendszer, s hogyan is vagyok benne én, hogyan vagyok én magam a rendszer. Ez valóban íme:

-Hát akkor mi történt veled ma?
-Ő semmi extra, tényleg.
Valóban annyira említésre sem méltó; Megint fúrásra keltem, vagy verték szét a falat, oly mindegy a lényeg hogy felkeltett, aztán szervezés. Mit csináljak merre menjek, mi a fontosabb. Jaj időben érjek már oda. Oké nem tudok reggelizni. Na szépen elkészülünk. Indulás. Buszon hogyan kapaszkodjak, könyvvel a kezemben a másikon meg bibi van, senki nem állna fel, senki nem akar ilyenkor leszállni? Ó persze de ha sietnék, akkor le-föl minden megállónál. Jól van végállomás. Jön a metro, ott megint beragadt a cipőm a mozgólépcsőbe, hogyan (?) fene se tudja, de már nagyon a saját agyamra megyek ezzel az állandó bénázással.. Aztán ügy elintéz kicsit sok ajtó nyitogatás után, de végre. Hazajövök. Eszem. Túl sokat, amitől nem akarok megmozdulni sem. De ismét visszaindulok, találkozóra. Ott kevés az idő mihez kapjak, mit meséljek, mit hallgassak, jó vége. Elköszönök. Utazom megint haza, ma már sokadjára utazom, elég volt..  Buszon egy ismerős. Jaj minek, fáradt vagyok mit meséljek. Vigyorgok, bólogatok, unatkozok. Itthon elnyom az álmosság, nagy nehezen felkelek, kába vagyok, szétesek, de megyek  kutyát sétáltatok, véletlen összetalálkozom egy újabb ismerőssel, mit kezdjek a helyzettel, valamit mégis, s végül ennek is finish.
Napnak is finish.  ...
-Na és mi jó történt ma veled?
-Semmi különös, valóban.
El sem tudom mesélni, szavakba sem tudom foglalni, lehet át sem érzed, akkor nem is kezdek bele. Végre nem aludtam át a délelőttöt, nem kellett órát beállítani a felkeléshez, a szomszédok szívükön viselték a sorsomat, s keltettek, komolyan elszántan. Oly jól esett a törődés. Összetudtam szedni magam pikk-pakk minden ment a maga útján, letisztáztuk mikor hányra menjek céltudatosan határozottan. A busz is zökkentő mentesen haladt, nem kellett arra sem várni hogy ki akar le s fel szállni, teljes ritmus, s még álló helyem is volt hogy olvashassak, nem heringet imitálva utazzak. A metro meg megint elszórakoztatott. Ez a mozgólépcső egy vicc.A papir ami kellett kipipálva, ügy elintézve, szuper, marad időm hazamenni s enni egy jót. Azután találkozni egy kedves baráttal. Igyekszem meghallgatni amit mondd, figyelek, adunk kapunk, jól szórakoztunk, nem voltam éhes, nem voltam frusztrált, kiegyensúlyozott, jól lakott kisember. A találkozásnak vége.A buszon hazafelé egy ismerős arc megállit, Ó. hát szia, régen találkoztunk, mesél, mi tötént, mesél pár percben, s én is pár percben. Leszáll, aztán én is. Mennyire társadalmi tér a tömegközlegekés. Elképesztő. Elgondokodtat, a  nap utána már csak relaxálás, s átgondolás, vagy elöbb inkább alszom egyet, pihenek, s utána mondjuk sétálás közben emésztek.  Hopp ismét ismerős arc. Na akkor csevegjünk vele is egy csöppet. Örülök neki hogy összefutottunk, érdekes arc, érdekes tovább gondolás.S tovább haladás.
... Ejj, ez a mai, ami  az őszben nyár volt. Szép volt, jó volt.

a mai

Nem tudok elvonatkoztatni a saját világomtól amibe Én kevertem saját magam, szóval megihatom a levét. Egy szóval; borzasztó. Nem húzok tulajdonságokat a mai estére, de mindenesetre elgondolkodtató. Én nem ez vagyok! Ebből nem kell több, mert most is itt ülök s szörnyű érzés. Nem török pálcát, nem vonok le következtetéseket, mert mindenki a saját életét irányítja, DE! ez nekem nem kell! végérvényesen és határozottan.
Szar. Üres. Szánalmas.
Kinőttelek titeket ti lények.
További jó szórakozást.
..Csúnya és éles lezárás, nem is érdekel, visszatérek rá, vagy talán nem.
Pont.

ajjaj

A távolság nem lehet akadály. Idő hiányra fogni a nem keresést mentegetőzés. Ha azt mondod 100 felé áll a fejed, akkor kapard össze. Akármit is elég volt! Mentegetőzésből, álkifogásokból Én sem kérek, akkor adjam meg a lehetőséget a másiknak is, hogy elzárkózzon ezek elöl, mi több kikérje magának.Ez  így teljesen korrekt. És ez ebből kifolyólag most bűntudatos. S változásra sarkalatos.
Tudom, szívből élek, sokszor, legtöbbször, ami helytelen egy olyan világban ahol azt választottam hogy tanuló vagyok, dolgozó, családtag ( jó ez utóbbit nem pont én választottam, de mivel nem szaladtam el, mondhatjuk választásnak) de attitűdöt kell-ből akkor sem lehet változtatni. Mindemellett az is világos, hogy mindenkinél van sorrend, amibe nem lehet beleszólni, s biza ez a sorrend a tiedtől gyakran különbözhet. Ugyanakkor nekem is van ilyenem - prioritásom - amit viszont én döntök el és ha azt számon kérik, akkor kellemetlenül érzem magam, még ha jogosnak titulált is. Hisz ilyenkor elveszik a szabadság. A tér, ami kell, mert anélkül nincs lehetőség élni. Tisztában vagyok vele, hogy van olyan homosapiens akinél ez nem számít, aki máshogy vélekedik, aki tud szemrehányó lenni, aki kikéri magának az elhanyagolást, a hátrébb csúszást, a bármit. Tudom mert volt rá példa hogy én is hasonlóképpen viselkedtem, de dereng még hogy akkor nem éreztem jól magam mikor azon az oldalon álltam, s láttam, a másik meg egyenesen pocsékul van tőle(m) , ezért  kellett egy felismerés, s kellett egy mély levegő hogy átússzak a túlpartra. Innen valóban más a kilátás, most már tudom, s nem fogok senkit akarata ellenére átcibálni ide, de akkor ő se akarjon engem visszalökni, vízbe folytatni, mert nem esik jól. Ha jogos nyomja le a fejem a víz alá, de azt is csak jelzésképpen, hisz felelősségem teljes tudatában én vagyok az aki eldönti, hogy meddig lesz a víz alatt.
Épp ezért most szólok is. Mert megtehetem. Tükörbe nézek, s fejbe kólintom magam.  Lehet sok minden előrébb amitől boldog vagyok, az attól még nem jogosít fel arra hogy figyelmetlen legyek, hanyag, lusta, nem törődöm.
Valóban ara kellett ma rájönnöm, hogy én vonzok. Én 'húzom' ide közelembe az egyiket s én taszítom a másikat.
S arra (ismét), hogy amit én teszek azt teszik velem.  Ergo amit te teszel azt meg veled fogják Egy hatalmas ördögi kör. Már megint. Amiből nem tudsz kiszállni, max forgás irányt lehet változtatni.
Én változtatok mert ebbe az irányba lassan beleszédülök, s nem lesz akkor jó vége.

Igyekszem megtartani az egyensúlyt, ott lenni, jó családtag lenni,  jó barát , jó diák, jó munkaerő, bármi ami fontos a világunknak, a világomnak, de a lehetőség az elhatározás és a kivitelezés az én kezemben legyen!
Másképp nem megy!

Köszönöm, és a kellemetlenségekért ezúton is elnézést!

Tavasz utcából Te vagy a cél

...Majd jön egy érzés belülről, hogy ez vagyok én. Jó, de mit fogok érezni?

Mindenki mást. Van aki leél egy egész életet enélkül az érzés nélkül. S biztos van aki nem egyszer úgy érzi újjá született.
Bárhogy is alakul, egy biztos. Hogy merőben megváltoztatja majd az addigi életedet. A hozzáállást magadhoz, világhoz, társadalomhoz.
Egyszerű hasonlattal élve, olyan ez, mint mikor a tömött buszról, beülhetsz a régen áhított autódba. Abba az autóba, aminek a képét már időtlen idők óta a far zsebedben hordod. Ott van a kulcsa a kezedben. Küzdöttél, tettél érte s meglett a munkád gyümölcse.
Azt érzed irányítasz. Van hatalmad. Vannak elveid , elvárásaid, szabályaid, s nagy szabadságod, választásod, lehetőséged. Minden egy nagy csokorban. Ezek után pedig jöhetnek az új szituációk, emberek, tudod már mi kell.
Ülsz egy általad csodált társaságban , s már nem jössz zavarba. Kinyílsz, társalogsz, érvelsz, nevetsz., ott vagy.
Tudod hogy jöhetnek az élmények mert meg birkózol vele. Van erőd.Van kedved.

Először talán meglepő, a hirtelen váltás de szép lassan élvezni kezded, azután már akarod,  nem engeded.
És ekkor tükörbe nézel s meglátod MAGAD. Elmosolyodsz és tovább indulsz.