ép kép

középszerűség.
kérjük?

mottó ottó ttó tó ó

Hatszor elkezdve is egy a lényeg.
Az az úgy nevezett csalódás. Újra és újra. A másikban, magadban. Másnak okozott. Magadból kiindult, mást elért. Bármelyik megközelítés. Fájdalommal jár.
Ez erő függő. Hajlamra okot adó. Szeretetre vágyó.
Társ. A másik ember. Az a valaki. Az a helyzet. Az az életút.
Ez már nem is a fizikai taccs. Ez annál mélyebbre vág.
Hát leesett??? Le bizony.
Mekkora durvaságról tesz tanúbizonyságot. Mekkora szívtelelenség. Lélekjelenlét. Vagy éppen annak a hiánya.
A kör: Más csalódik magában miattad. S a maga tudja a más magára vonatkoztatja a maga másra vonja. Másnak szar magának szar.
Hogy ezt miért?  Nagyobb kép, még mindig nem sírok bár könnybe már lábad.
Ne felelj meg. Nem szabad. Nem elrettentő. Felhívó. Óvatosan.
Nem kell.
Kispállal stilusosan:
Szeress nyugodtan én nem figyelek oda.
Ez honnan jön? Merre tart? Van ennek oka. Van ennek célja.
...És a végén hatszor átgondol ismét, hogy rányomjon-e a szép színes gombra.
De mint jelek mutatják megteszi.

ennyi meg egy bambi

Ha kijönne most sírnék!
A hétre off.

éhezni tudni kell

A korunk ugyanaz.
Az alakunk egy.
A méretünk hasonló.
Egyetlen különbséggel:
Ő folyamatosan odafigyel hogy mit eszik.
Én folyamatosan leszarom.

A különbség érzéseket szül.
Látásmódot kreál.
Mosolyt formál.
Laktat.

félre értés ne essék

Nekem nincs kulcsom alternatív helyekre Régi gyár épületekbe, elhagyott háztömbökbe.
Én nem hordok a sapimon húsz centis rózsát. . Nem szoktam szimplán ülni szimplába. Azt sem tudom hogyan kell cosmopolita sminket az arcomra rakni. És fogalmam sincs arról hogyan élnek a bölcsészek. Nem szeretem a sört, nem vágyom Balaton Soundra. Utóbbi kettő miatt nem élem át azt a nevezetes életérzést, hogy műanyag sörös poharat fogva állok térdig a Balatonban s koncertet hallgatok. Aztán ha vége tovább ballagok. Csocsozok. Bár 'üvegtetős' focizni sem tudok. Zenét sem az Mtiviről hallgatok. Nyáron strandra sem járok.

DE ÉN MA ÉLŐ KORTÁRS LÁNY VAGYOK.

Például a forralt borért oda vagyok. És szabadtéri koncertre elő szeretettel járok. Éjjel nappal empéhármat hallgatok. Bénán fotózok de nagy kedvvel. Ritkán de lelkesen bicajozok.Rengeteg könyvet olvasok. Szépet is szórakoztatót is. Lektürt. Szingli irodalmat. 50 és 500 oldalasat. Közkedvelt Tisza cipőt hordok. Mert mániákus vagyok. Szívesen beszélgetek. Sokat, keveset. Bohóckodok. Komoly is vagyok. Metron utazok. Mások által alternatív köcsögnek titulált sálakat hordok. Meg szeretem a körömlakkot. Ha arra vágyom mekis kaját zabálok.

Jó jó...na világos, de mi a lényeg??
Hogy a korosztályom és köztem nincs sok különbség. És nincs sok egyezés sem.
Örülök hogy mindezek ellenére, vagy éppen mind ezek mellett hisznek és hiszek. Bennem. Magamban.
Hogy lehetnek olyan céljaim amik most éppen a legtávolabb vannak.
Hogy tele vagyok hiányosságokkal. És tele vagyok tartalommal.
Egyszerűen részese vagyok, és kívül állok.

Jó ennyi a lényeg??
Nem. Igazad van. Az a lényeg hogy...

piros lámpa

Vigyázat omlás veszély! Olvassa az utca embere. Következő mozzanatként értelmezve a mondatot félre lép jobbra vagy balra felirat helyezétől függően. Hál' Isten ezt is megúsztuk.
Én személy szerint most kívánnám a napi három életveszélyes helyzetet. Tessék engem elengedni, hadd lépjek a járdára le, hadd kockáztassam meg hogy belekóstolok az élet vég szagába. Bizony kóstolni a szagába.
Intenzív végiggondolás minden egyes halálközeli élmény. Nem öngyilkos hajlamú kijelentés ez, talán élet artista de legfőképpen az élet imádója. Abban az egy percben okosok elmesélik, hogy mi minden pörgött le a szemük előtt. Hogy mi mindent véghez vinnének, vittek volna még, Bárcsak-bárcsak mééééég.
Jön egy kép. Rég megtagadott szülő. A megbántott barát. Az elhagyott szerető. A felébredés.
Így kell elesni NAGYON .
Így kell változtatni NAGYOT.
De snassz. De ironikus ha elszámolom. Ezt a hibát inkább nem is gondolom.

Holnap megint a zebra mellett megyek. Ígérem.
Vagy talán a zöldet a pirosra felcserélem.

Megteszem ezt még százszor ezerszer, játszom az élettel. A vég közeledtével. Aztán visszafordulok, fejet hajtok. Mosolygok és amit szívből akarok eztán megváltok.

Élet Game?!

Közeli Judi vagyok, nagyon közeli

Anyuuu, szeretnék különc lenni!
Anyuuu, hogyan csináljam???
Anyu, képzeld ma ugyan olyan ruha volt Messzi Erzsin és Közeli Judin. És képzeld anyu, Erzsi átöltözött.
Anyuu, miért van ez?? Hát most baj az hogyha ugyanolyan ruhánk van? Engem nem zavart, nem éreztem azt, hogy fuccs az egyéniségemnek. Anyu, ha ugyanolyan ruhánk van , akkor már nem is vagyunk egyéniségek?
Mi számít itt, ennyire igazán?
Kinek mutatjuk a különbözőségünket?
Volt már ilyen máskor is, akkor is mosolyogtam, aranyosnak tartottam. Rosszul tettem?
Nekem eszembe sem jutott hogy más ruhát vegyek fel, szép ruhát, báli ruhát.
Neki eszébe jutott.
Messzi Erzsi váltott, Anyu, váltott.
Anyu, nem baj. Ugye nem baj?
Én maradhatok??? Szeretnék. Mert ez vagyok. Így vagyok. Most már talán magam vagyok.
Anyu, nem baj. Ugye nem baj?
Ez nem copy. Nem volt copy. Kihasználom a lehetőségeket, úgy ahogy én érzem. Anyu jól teszem?
Igen. Ugye. Jól érzem. Jól teszem.
Anyu, Én Judi vagyok. Közeli.
Anyu, Ő Erzsi . Messzi.
Majd integetek neki. Közelről. Messzire.
Visszainteget. Ha kényelembe érkezett. Látod az arcán a könnyebbséget?

háromszázhatvanfokos tükör

Ajjajj.
Azonolosulás a köbön. Szellemes kellemes jellemes.
Megint egy délután a sorok között. Valóban a szó szoros és átvitt értelmében.
Ibsen a Henrik tudta hogy ma őt fogom lencsevégre venni. S.-nek köszönhetően. Tehát céllal irány horány.
De aztán sort sorra s ilyenkor a szabályok.  Rengeteg négy ennyit kapsz egy délutánra. Ennyit a több ezer közül. Rengeteg négyet válassz ki, amit hónod alá csapsz s elindulsz rejtett izgalommal hogy mit is választottál.
Ibsen így maradt legközelebbre. S helyette kettő ismeretlen ismerős. Egy aki bravúrozik, annak ellenére hogy efekív nem tudja mit jelentenek a szavak -elnézést tőled kedves Karfiáth - S valaki aki most azon mereng hős-e vagy jelentéktelen, megint ember bújik Joyce mögé. Mind e mellett jött két új. S olyan véletlenek sokasága amitől az államat még most is ragaszthatom vissza anatómiai helyére.
Azt várod hogy eggyé válj. TE és Ő. A történet a gondolat és azon keresztül a MINDEN. Sokszor illetve  kivétel nélkül mindig megtörténik, amitől lesz a jól hangzó agy orgazmus, s lélek gyönyör. Most valami lüktetőbb. Most valami másabb.
Tegnap volt egy vágyam. Nevezetesen, kívántam valami olyat,( újra és ismét ) ami fejbe kólint, s azt mondom tőle. Basszus milyen igaz, eddig én erre miért nem gondoltam?
Na kérj és megadatik. Csaplárral távoztatik. Este Csatlósnak meséltetik. S Online kerestetik. Aztán találtatik.
És akkor az ijedtség. A meglepődöttség. A kacaj.
Milyen piciny apró világocska van itt erre felé.
Ráadásul üröm mentes öröm  Olvasva semmit, örökké ..olyan mint az előttem kitaposott út.
Várva várt, váratlan. 
Van Inspiráló.
Meg vannak Töredékek.
Meg így egybe, szembeötlő Inspiráló töredékek.

Állarcosbál

Drága drága embertársaim!
Kapjátok be.

igen apu

Cipeled a saját kereszted.Nem tehetsz mást, ezt a hendikepet neked adták, a legtöbb amit megtehetsz hogy jóra fordítod. A visszahúzásból előnyt kovácsolsz.
De ha megtorpansz........
Egy röpke pillanat és elszakad. Düh. Harag. Lusta türelem. Megoldás keresés. Mit és hogyan. Ordítás. Nem jön ki. Az elmondás semmit nem ér. Nincs száj. Nincs fül. Semmi sincs. Csak  TE.
A környezet tovább fakaszt. Még a rosszul levágott pajesz is idegesít. Kényelmetlen nézni is a rossz ruhákat, arcokat. A kapaszkodást. Az egy helyben állást.
Leghátul a buszon. Már csak a zene. Már csak a könyv. Ami egyszerre jó választásnak tűnik. Minden klappol, ami előre legyártott. Az olvasás és a zene hallgatás nem barát, nem társ. Levegő. Szívdobbanás. És megérzed a sebességet. Várod a gyorsítást.Nem jön. Leszállsz. És egyszer csak neki indulsz. Mert egyenes az út. Nem számít hol van a vég, nem is láthatod, csak nyomod. Addig míg fáj. Míg feszít. Izzadásig és kifulladásig.
Kanyar.
Stop.
Lihegsz és örülsz. Hogy végre fizikailag is érzed. A gyötrelmet. Ez volt a cél.
Így leszel könnyebb. Így lesz minden könnyebb.
Hát tovább cipeled a keresztet.

megadás

Szabadságot akartál?

Érzed, fáradsz. Látod homályba vész. A köd, a távolodás, olyan erővel beléd hasít, hogy megrökönyödsz. Elmúlik. Már hirtelen nem is látod. Csak halvány derengés. Ezt jelentené az elmúlás? Vagy ezt jelentené a tétlenség? A türelem. Ez nem más. Várakozás.Lüktető bizonyosság. A pulzus a hasadban. Az érzékek mit sem érnek. Vannak, de nem kellenek. Akkor nyúlsz. Ahhoz ami segít vagy inkább átsegít. Hídnak tekinted válaszfalnak. Igazi megtestesülés. Komoly irónia. Csak semmit őszintén. Mindent titokban. Az agyadra ül, keményen szorít, nyom. A szemed is fárad. A kezed is akad. Visszautasítás. Befogadás. A szíved dobog. Üti , veri a bordádat, a mellkas emelkedik. Megtelik a tüdő. Nagy levegő. A víz  alatt ismét. 

Megkaptad.

Te is? Te nem mi? Te nem

Ha nem akarod nem kell.
Mosolygok.
Nem megy. Nem erőltetem. Kiakadhatnék. Kiakadtam. Elszomorodhatnék. Elszomorodtam.
Jó lesz. Jó most. Nincs is veszve. Én léptem. Én lépek.
Ne féljetek tőlem. Ne féljek magamtól. Túl nagy az erő. Meghökkentő.
Nap végén homály köd. Az most nincs. Megint. Fény van.
Csak annyi van, hogy mégis van. Nem is az van, hogy nincs. Az van hogy ott a remény. Az orromon ül. Vibrál. Ezt ragadom.
Sírni kéne. Kéne? Dehogy. Nem teszem. Örülök. Minek? Jó ez. Most tetszik. Mi? Az álló víz. Az? Megy. Most megy.
Hát menjen.
Nesztek.