El is mesélem mit jelent számomra a semmi....Hogy lásd hogyan is van a rendszer, s hogyan is vagyok benne én, hogyan vagyok én magam a rendszer. Ez valóban íme:
-Hát akkor mi történt veled ma?
-Ő semmi extra, tényleg.
Valóban annyira említésre sem méltó; Megint fúrásra keltem, vagy verték szét a falat, oly mindegy a lényeg hogy felkeltett, aztán szervezés. Mit csináljak merre menjek, mi a fontosabb. Jaj időben érjek már oda. Oké nem tudok reggelizni. Na szépen elkészülünk. Indulás. Buszon hogyan kapaszkodjak, könyvvel a kezemben a másikon meg bibi van, senki nem állna fel, senki nem akar ilyenkor leszállni? Ó persze de ha sietnék, akkor le-föl minden megállónál. Jól van végállomás. Jön a metro, ott megint beragadt a cipőm a mozgólépcsőbe, hogyan (?) fene se tudja, de már nagyon a saját agyamra megyek ezzel az állandó bénázással.. Aztán ügy elintéz kicsit sok ajtó nyitogatás után, de végre. Hazajövök. Eszem. Túl sokat, amitől nem akarok megmozdulni sem. De ismét visszaindulok, találkozóra. Ott kevés az idő mihez kapjak, mit meséljek, mit hallgassak, jó vége. Elköszönök. Utazom megint haza, ma már sokadjára utazom, elég volt.. Buszon egy ismerős. Jaj minek, fáradt vagyok mit meséljek. Vigyorgok, bólogatok, unatkozok. Itthon elnyom az álmosság, nagy nehezen felkelek, kába vagyok, szétesek, de megyek kutyát sétáltatok, véletlen összetalálkozom egy újabb ismerőssel, mit kezdjek a helyzettel, valamit mégis, s végül ennek is finish.
Napnak is finish. ...
-Na és mi jó történt ma veled?
-Semmi különös, valóban.
El sem tudom mesélni, szavakba sem tudom foglalni, lehet át sem érzed, akkor nem is kezdek bele. Végre nem aludtam át a délelőttöt, nem kellett órát beállítani a felkeléshez, a szomszédok szívükön viselték a sorsomat, s keltettek, komolyan elszántan. Oly jól esett a törődés. Összetudtam szedni magam pikk-pakk minden ment a maga útján, letisztáztuk mikor hányra menjek céltudatosan határozottan. A busz is zökkentő mentesen haladt, nem kellett arra sem várni hogy ki akar le s fel szállni, teljes ritmus, s még álló helyem is volt hogy olvashassak, nem heringet imitálva utazzak. A metro meg megint elszórakoztatott. Ez a mozgólépcső egy vicc.A papir ami kellett kipipálva, ügy elintézve, szuper, marad időm hazamenni s enni egy jót. Azután találkozni egy kedves baráttal. Igyekszem meghallgatni amit mondd, figyelek, adunk kapunk, jól szórakoztunk, nem voltam éhes, nem voltam frusztrált, kiegyensúlyozott, jól lakott kisember. A találkozásnak vége.A buszon hazafelé egy ismerős arc megállit, Ó. hát szia, régen találkoztunk, mesél, mi tötént, mesél pár percben, s én is pár percben. Leszáll, aztán én is. Mennyire társadalmi tér a tömegközlegekés. Elképesztő. Elgondokodtat, a nap utána már csak relaxálás, s átgondolás, vagy elöbb inkább alszom egyet, pihenek, s utána mondjuk sétálás közben emésztek. Hopp ismét ismerős arc. Na akkor csevegjünk vele is egy csöppet. Örülök neki hogy összefutottunk, érdekes arc, érdekes tovább gondolás.S tovább haladás.
... Ejj, ez a mai, ami az őszben nyár volt. Szép volt, jó volt.
