tavaszi nagyatakarításig

Általában meg ha már kéne, de nem jön. Igyekszik a fene. Az meg nagyon. Meg is lepődhetnék, hogy az alkaromat nyomja ez a sok morzsa, a hajamból már megint csöpög a víz, egyszer majd csak beesik a billentyűzet közé, és lesz nagy csitt csatt. Bár kötve hiszem. De az szép lenne. És esetleg eltűnne a sok morzsa is. Nem nyomnám az agyamat enyhén jobbra fordítva hogy üldözzem a fejemből kizúduló betűket. Már kettő az egyben a megoldás halmaz. Meg ismét a várva várt időszak, megint mondom azt a szót, ami csak egy látens kamu, egy  ideologizált majdani titulust adó fárasztó stresszel járó néha kudarccal, ha zsenike, vagy lángész vagy örömmel, pénzzel egybekötött 7 betűből álló marhaság: TANULÁS.
Szuper.
Legyek akkor lelkes és optimista, látókör tágító, nyugodt, körömrágás mentes dijákjány. Asztal lesöprő, hajat szárító, összeszedett ember.
És induljak neki.
Azt hinnéd szenvedés imitálás folyik. Tévedés. Azt hiszem a kötelező kiugrom az ablakon időszak, a mindenki nyaljon sót, a redőny közé szoruló pókháló, 8 pohár három négyzetcentiméteren, összezsugorodott világ és agy, most egy kicsit  megy az ágy alá.
Bár génmanipuláló tett, de ki nem ölt állarcot manapság?

hatÁSOK

Fogadj. Meg.Este. Még. Van pár óra.Cetli. Piros toll. Gondolat jelek. Beteljesül. Nem sokára.
Össze csapott lett. Mexikó a hibás. Vagyis a tequila. Természetesen.
Hajnalban kidobtam a kukába. Véletlenül. Az osztrák a hibás. Félig magyar igy a pontos.
Bekattant, hogy talán nem szabad. Kivettem. Bár nem tudom hogy azt-e. De remélem. Elkalandoztam. Amerika a hibás. Brarndon és kész.
Eddig gördülékeny.
Van még pár nap az évből.
Csak ne hibázzanak oly sokat a nemzetek.
KIvÁncSian várOM.