A KUTYU AZ KUTYU

Az egyetlen dolog amit biztosan tudok állítani, lassan nyolc év után, az hogy képes vagyok a gondoskodásra és az odafigyelésre. Ezt egyetlen kis élőlénynek köszönhetem, aki számomra -bárki bárhogy is húzza a száját- az egyik legtöbbet jelenti nekem ezen a piciny világon. 
Még kicsike voltam, 14 éves amikor fejembe vettem, hogy szükségem van egy kutyusra, szép sorrendben követve ezzel a halakat a papagájokat a békát és a hörcsögöt. Gondoltam nem állhatok meg. Ez egy létra amit meg kell mászni. Igazából állandóságra vágytam, felelősségre, és egy kis állat szeretetére. Hát elértem. Kaptam egy pici gombócot, aki mára nagy gombóc lett. Egyedi személyiséggel, sajátos habitussal, megszokott cselekvésekkel.
Ez a habitus már második napja hazudtolta meg önmagát. A kedves kis gesztusai eltűntek. A viselkedése felfoghatatlan lett. A helyén feküdt, mintha az eddigi összes jó elszállt volna belőle.
Nem is lehetett ezt annyiban hagyni. Ember vagyok, gazdi vagyok, kellenek a magyarázatok. Nem lehet hogy egyszer csak eltűnt ami eddig volt.
Hát ki is derült hogy egyáltalán nincs itt szó egyszerűségről. Sőt mi több. A sűrgős lett az első tulajdonság amivel illették. Az ultrahang kimutatta hogy; vagy most, vagy már nem.
Ilyenkor nem habozol. Sőt kétségbe se esel. Csak azt mondod hogy akkor azonnal. És ők is ezt mondják.
Hát jön is szuri, s pár perc múlva már ott sincs. Te meg vársz.  És ilyenkor fogalmad sincs hogy mihez kezdj. Aztán kiderül, hogy van akik ilyenkor segítenek. Ugye a barát meg a baj. Nyugtatnak, fogalmuk sincs nekik sem hogy mi lesz, de hisznek. És persze Te is.
Valamivel több mint egy óra telt el így. Vagy egy élet. De ki számolja.
Szabad megnézni, szabad hazavinni, szabad tovább gondoskodni.
És Te megfogalmazhatatlan hálát érzel. Főleg amikor az a gombóc is, akinek a nyelve a száján kívül lóg annyira önkívületi állapotban van még mindig az altatástól, hátra fordul és rád néz.
..Jól van mostmár minden rendben lesz.
S persze hogy minden így lesz. Sőt lesz még hála, mert imádod hogy indikátor lényed van. Aki a maga legegyszerűbb módján jelez ha baj van. S azért is, mert Ő nem tudja, amit Te igen, hogy ezt a figyelmességet, amivel észrevették az ő baját, és gondoskodtak a megoldásról, neki köszönhetik.
S ezt a köszönetet elmondani sem lehet. Bár azért pár könnycsepp még mindig kicsordul.