Egyrészt be van szorulva a levegő, jobb oldalt a lengő bordám alá ékelődött, már vagy öt órája, igen nagyjából öt, és fáj, és nem jó, másrészt még mindig nem látom a végét a dolgoknak, de már kezdem nagyon nagyon unni, és a kedvem fordítottan arányosan már vagy egy hete elfogyott. Úgyhogy a felállás: rohadt régen nem ültem ennyit négy fal között, mint ebben a hónapban, a tanulás és időjárás miatt, és valami elképesztő, hogy mennyire várom már azt bizonyos madárkát, vagyis többet a madárkákból amik csiripelve jelzik a tavasz közeledtét. És azt, hogy bármennyire is szeretem a havat, elmehetne már kicsit délebre innen, vagy ha pont nem , akkor menjen Moszkvába, az közel van, relatív, de itt ne legyen, nincs rá szükségem. Sajnálom tényleg. Bocs.
Ja meg még amire nincsen szükségem, nagyon nem az például a szabad fordításban arckönyvnek nevezett internetes társasági világ portál, ahol megannyi csoda vár, ha belépsz. Egyszerűen nem jönnek be ezek a menő, barát oldalak, mondjuk én nem is szoktam pénteki bulájt lezsírozni, gizdán hogy mindenki lássa, talán ez a baj. Irigykedem a köbön, és azért-e.
Köztünk legyen szólva, a blogolást is kezdem pöppet unni. Nem a betűk miatt, az a legszomorúbb, hanem azért, mert a minap eszméltem rá, úgy hogy majd hogy nem a képembe lépett a felismerés. Több ezer meg száz meg millió ilyen oldal van, és Ó te jó ég. Jó, jó tisztában voltam vele, de hát na. Nem tudom miért foglalkozom vele, balfalság, biztos ez is lelkileg visszavezethető, a családom a hibás, a gyerekkorom, vagy az, hogy nem volt gyerek szobám.
Vagy az, hogy ma egész nap az kattog a fejemben, amiért Tibcsi a hibás: Mer amúgy világ hírű vagyok, csak a világ nem tud róla.
...Folyton csak panaszkodni tudok én is, még szerencse hogy magyar vagyok és erre foghatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése