Tegnap este egy beszélgetés:
Na jó nem tudom mi van, de teljesen feszült vagyok, saját magamat zavarom lassan a dolgaimmal. Kedves barátom erre csak annyit mondott:Ez fura. De szedd rendbe magad, s a körülötted lévő világot, zuhany, friss levegő, zene aztán a kötelesség.
Megfogadtam a tanácsát, szépen elkövettem mindent amit lehetett s utána valóban ment a kötelesség teljesítése. Ideig óráig. Most megint visszazuhantam a gerjesztett állapotba. Valóban ez olyan hogy Te csak vagy s pusztán már attól a hajadat téped, hogy ott van a fejed tetején....
Azt hiszem a tudatalattim zaklatja az énemet. Jogosan, szó se róla, de nem tetszik. Pálcát akar törni felettem. Nem kéne. Neki magyarázkodom. Neki találom ki a kifogásokat, hogy miért csinálom szarul amit nem is csinálok. Ő meg hagyja, s hülyének néz. Én meg tudom hogy hülyének néz, s ettől zavarba ejtem magam.
Értelmetlen amit mi művelünk itt ketten. Úgyhogy most az lesz, hogy Te szépen hagyjál békén, Én meg kitalálom hogy mi legyen, ismét rendet teszek a világomban, de most nagytakarítás lesz, és hideg zuhany s miegymás, aztán majd utána értekezünk. Neked addig off. Csak picit, csak szuszanásnyit, ennyit igazán megtehetsz, hogy hátradölsz s néző leszel.
Hát azért mégis csak....Én vagyok a fontos. Ha akarod cserélhetünk, de akkor ám minden a Tied, a fizikai világ is. Ezt akarod? Na látod.
Akkor meg maradjon a suszter a kaptafánál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése