a múlt nem bunkó, hanem kultúra

Csavarodik... Minden okkal történik, figyelj a jelekre, tanulj a történésekből, bárhol bármikor bármi megváltozhat... Nem semmi. Múlt héten azt sem tudtam mi ez, s kaptam kedves szelet, ami elindított, azután én adtam szelet, és más indított egyet. Ezt hívják láncreakciónak, s ha még nem lenne elég, olyan blog olvasója lettem ezáltal, ill. blogok olvasója, amitől kapok, csak úgy, mert figyelmemet szentelem az ő életkéjükre, és itt jön a fontos momentum, figyelmet szentelek a MÚLT egyes darabkáira; és hoppácska, Nekem is van múltam, ami miatt ülök én épp itt pont most. S mily furcsa , ha azt mondom, hogy amiben most ülök , az tudatos, még ha nem is tökéletes. Jó, hogy itt most nem az a mondat jön, hogy lám-lám körülnézek s minden amihez most közöm van arra én nem is számítottam, csak is és kizárólag a körülmények áldozata vagyok. A francokat. Bár nem is olyan rég még eme hitbe ringattam magam, hiszen ha nem tetszik amiben vagy, tuti hogy nem a te hibád. Hadd szomorítsam el mind azokat, akik ezt hiszik, amit én akkor hittem, bizony is barátocskám, magadnak kevered a sz**t, és magadnak alakítod a jót....Hogy is van ez? Hát pont úgy. Akkor ha kapok hideget és meleget , azt azért kapom mert azt akartam? Valójában leegyszerűsítve igen. Amiben épp az a pláne, hogy nem kell amiatt szomorkodnom, hogy kapok az arcomba finomakat, mert akkor arra van szükségem. Gondolkoztam Én már azon is, hogy jó lenne-e visszafordítani az idő kerekét, egyes eseteket meg nem történté tenni, tényleg mi lett volna ha mondjuk az általános iskolát nem második nekifutásra kezdem, ha nem abba közép suliba kerülök, amibe kerültem, ha másik egyetemre vettek volna fel, ha amikor az út elágazott én jobbra fordultam volna , ahelyett hogy balra mentem....Azt hiszem minden más lenne, valóban. Nem lettek volna kisebbségi komplexusaim, nem tanultam volna meg hogyan is kell valóban egyedül lenni, a világgal s magaddal jó kapcsolatot kialakítani, ugyanakkor ált. suli végén nem csúsztam volna egy nagyot lefelé, hogy onnan sikerüljön feltápászkodnom, természetesen nem egyedül, nem dobtak volna be egy olyan szobába , ahol tele felnőtt emberekkel , csak arra várnak melyik pill.ban omlok össze s ezáltal nem tudtam volna hogy milyen is hirtelen felnőni , s átgondolva célokat találni, aztán újra mindent előröl kezdeni, s végül itt ülni . Nyílván "jobbra" máshogy lenne, és milyen furcsa, hogy nem szeretném, hisz erről szól a megbékélni önmagaddal, hogy elégedett vagy, és nem adod fel mégha nagy is rá a kísértés.... na ennyit a rébuszokról:) és ennyit a háláról, és az út negyedéről...